Társadalmi projektünk

Projektünk célja

Amit célul tűztünk ki vállalkozásunkkal, az messze túlmutat önmagunkon és a cégen:

A missziónk olyan nonprofit társadalmi projektek elindítása, melyek alapvető pozitív változást indukálnak és katalizálnak az emberek életében.

Magyarországon az állattartás és az állatokhoz való hozzáállás annyira rossz helyzetben van, hogy az önkormányzati és civil menhelyek több száz százalékosan túl vannak terhelve kutyákkal és macskákkal, akikre elaltatás vár, vagy sokszor nem felelős állattartókhoz kerülnek.

Emellett több tízezer ember él egzisztenciálisan mélyszegénységben, kilátástalan munkaerőpiaci helyzetben, sokuk hajléktalanként.

Célunk, hogy egyszerre segítsünk mindkét táboron: a hontalan és kitaszított kutyákon és macskákon, valamint a periférián lévő, sokszor hajléktalan – de önmagukért enni akaró – embereken is.

A megoldásunk

Azt tapasztaljuk, hogy az állatokkal való foglalkozás olyan faktort jelent az emberek életében, amely alapjaiban és pozitívan változtathatja meg az adott személy önmagához, majd idővel a társadalomhoz való viszonyát.

Olyan központokat akarunk létrehozni, amelyek az alábbiakat biztosítják

Élettér

a gazdátlan kutyák és macskák számára

Munkahely és otthon

hosszútávú és stabil munkahely, és bentlakásos otthon a rászoruló emberek számára

Keresett szolgáltatásokat nyújt

macskakávézó, terápiás együttlétek és foglalkozások állatokkal, macskás – kutyás hotel, kutya agility az állatotthon lakóival, stb…

A fenti szolgáltatásokból származó bevételek 100 %-a, nonprofit alapon az intézmény keretei között marad, amit az állatok ellátására, dolgozók bérezésére, intézményi infrastruktúrára fordítunk.

Támogass minket

Cégünk profitjából, minden megvásárolt termék után 100 HUF- t helyezünk el egy elkülönített számlán.

Ezen számla célja, hogy alapító tőkét gyűjtsünk a fenti projekt megvalósítására létrehozandó alapítvány számára.

Minden megvásárolt termékkel Te is hozzájárulsz ennek a célnak a megvalósításához.

Ha más módon tudsz minket segíteni, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot a lenti elérhetőségeken!

Kapcsolat

Email

info@animalwelfareproducts.com

Telefon

+36 30 327 9555

Facebook

@animalwelfareproducts

Animal Welfare Products Bt.   |   1238 Budapest, Templom utca 107., 9.a   |   Cégjegyzék szám: 01-06-795510   |   Adószám: 27331033-2-43